9.
2021/11

Miskolctapolca barlangfürdő

Miskolctapolca a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolc városától nem messze, mindössze 9 kilométerre található, amely a megyeszékhely egyik városrészeként egy rendkívül kedvelt üdülőhely.

A település a gyönyörű, tavasbarlangban kialakított fürdőjének és az ott található wellness központjának köszönheti népszerűségét, a barlangfürdő ugyanis nem mindennapi élményt kínál a fürdőzés szerelmeseinek, sőt Európában is egyedülálló létesítménynek számít.

A fürdőhely a Hejő-patak völgyében helyezkedik el, amely már az ősidőkben is lakott terület volt, ezt különböző régészeti ásatások során feltárt tárgyak bizonyítják.
A fennmaradt, korabeli leírások szerint Miskolctapolcán 1743-ban épült meg az első fából készült fürdőépület.
Később, 1959-ben elkészült az első barlangos fürdőrészleg is, a folyamatos fejlesztéseket és újításokat követően pedig megnyitott a mai formájában is látogatható, barlangfürdővé alakított csodálatos tavasbarlang.

A fürdő területén 7 beltéri medence nyújt páratlan élményt a vendégek számára, melyek közül az egyik legkülönlegesebb az éjszakai égboltot idéző, fényekkel kivilágított Csillagterem.
Érdemes azonban bepillantani az Öreg barlangi medence vagy a Hidas-terem hangulatos világába is, ahol több százezer éves, természet alkotta barlangjáratok vizében fürödhetünk és csodálhatjuk meg az ott kialakult képződmények szemet gyönyörködtető formáit.
Mindemellett a Fürdőcsarnokban, a Római teremben is varázslatos hangulat várja a pihenni vágyó látogatókat, valamint a két termálmedence is megtalálható.
Szombatonként az éjszakai fürdőzés által szintén rengeteg vendéget csábít a barlangfürdő.

Az wellness részlegen kialakított szaunaparkban négy finn szauna, egy gőzkamra és három infrakabin vehető igénybe, ahol a vendégek a méregtelenítő szaunázást követően a frissítő, 16-18 °C-os merülőmedencében, vagy a hagyományos zuhany által lehetőségük van lehűteni testüket.
A szolgáltatások között frissítő és nyirokmasszázsok, valamint stresszoldó, fájdalomcsillapító és allergiakezelések is igénybe vehetők, továbbá különlegességnek számít a float spa, a lebegő kabin és egy sós vízzel feltöltött kádfürdő is.

A barlangfürdő gyógyvize elsősorban ízületi panaszok esetén javasolt, de szintén eredményes a különböző bőrgyulladások, lumbágó, csont-, és szalagsérülések, műtétek, protézisek beültetése utáni rehabilitáció, emellett csontritkulás, sérülések utókezelése, érelmeszesedés, valamint érszűkület gyógyításában.

A miskolctapolcai fürdő 1969-ben átadott, emblematikus kagylómedencéjét a kültéri strand területén pillanthatjuk meg.
A parkosított strandon ezen kívül még 5 medence biztosítja a felhőtlen kikapcsolódást, melyek között érdemes kipróbálni a Tavifürdő élménymedencét, emellett 3 gyermekmedence, illetve egy úszómedence áll a vendégek rendelkezésére.
Az akadálymentesített kialakítás révén a fürdő a mozgáskorlátozottak zavartalan pihenéséről is gondoskodik.

A cikk szerzője
Jó Napot Nagyvilág

Hagyj üzenetet