19.
2021/03
Heves megye hazánk észak-magyarországi régiójában helyezkedik el.
A megye székhelye Eger városa, melynek kiváló borairól már számtalanszor hallhattunk, arról azonban kevesebbet tudhatunk, hogy Magyarország legszebb barokk városai között tartják számon. Építészeti műemlékei mellett kiemelten fontosnak tartjuk megemlíteni, mint történelmi fürdővárost, melynek gyógyvizei is évről évre számtalan turistát vonzanak a környékre.
A várost az Egri várhoz fűződő 1552-es ostrom és ennek regénybe foglalása tette világhírűvé és időtlenné, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt hősies küzdelem árán megfutamították a túlerőben lévő török hadat.
A Gótikus Püspöki Palotában megismerhetjük az Egri vár történetét, melynek a kazamata alagútrendszerében felfedezhetjük a 16. századi végvári élet hétköznapjait.
Az Egri vár Panoptikumában pedig személyesen is találkozhatunk Gárdonyi Géza, Egri Csillagok című regényének ismert szereplőivel.
A 40 méter magas Kethüda minaret körbefutó teraszáról (26 méter magasan található a terasz) a tájban gyönyörködve garantáltan elakad a lélegzetünk is a kilátástól!
Eger a történelmi múltja mellett, az ország egyik legjelentősebb borvidéke is, mely hosszú évekre visszanyúló múlttal rendelkezik, s ahol a bor napjainkig megőrizte kiváló minőségét.
A borkóstolás elsőszámú helyszíne a híres Szépasszony-völgy vidéke, mely a belvárostól egy 10-15 perces sétára található.
Utazási irodánk borkedvelőnek és borászoknak egyaránt szervez pincelátogatásokat, borkóstolóval.
Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ahány fajta bor van Egerben, legalább annyi bor-, és gasztronómiai rendezvényt is találunk a városban. 🍷
Ősszel a Szépasszonyvölgyi Szüreti Fesztiválé a főszerep, adventkor pedig a forralt bor, punch és egyéb ínyencségek fűszerezik meg az ünnepi várakozást. Később, a tavasz beköszöntével egymást váltják a zenei, kulturális és „gasztro-zenei” fesztiválok, melyek varázslatos hangulatot teremtenek a városban.
Heves megyében számos ismert kirándulóhelyre bukkanhatunk. Rendkívül népszerű üdülőövezet például a Tisza-tó partja, a Mátra és a Bükk turistaútjai pedig különleges élményt jelentenek a vadregényes hegyi túrák kedvelőinek.
Egertől mindössze 30 kilométerre, a Bükkben található a páratlan szépségű természeti adottságokkal rendelkező Szilvásvárad.
A Szilvásvárad mellett fekvő Szalajka-völgy számtalan élményt tartogat, mint például a festői Fátyol-vízesés, továbbá a Szikla-forrás, az Istállós-kői-barlang (Ősemberbarlang), Felső-tó, pisztrángos tavak, Vadbemutató kert, Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum, Szabadtéri Erdei Múzeum és Erdei Iskola, Kárpátok Őre és a Szalajka-forrás.
A völgyet feltérképezhetjük gyalog, kerékpárral (kölcsönzésre van lehetőség), de felfedezhetjük a szilvásváradi erdei kisvasúton, de ha kedvünk tartja egy szakaszon, akár lovas fogatokkal is.
Feltétlenül látogassunk el a „Gyógyvizek völgyébe” Egerszalókra.
Egerszalók szimbóluma és védjegye a Sódomb néven ismertté vált mészkődomb, melynek különlegessége, hogy a Vendel-kút vizéből feltörő és az abból lerakódó ásványi sók jellegzetes, szemet gyönyörködtető alakzatokat és látványt építenek.
Az így kialakult jelenség Európában is egyedülálló természeti képződmény, melyet mindenkinek érdemes megcsodálni legalább egyszer.
Ha Egerszalókon járunk, feltétlenül érdemes megkóstolni az Öreg-hegyen legelő tehenek és kecskék tejéből készült sajtokat, ugyanúgy, mint a pácolt fürjtojást, a bodzából készített finomságokat, vagy a bíbor kadarkából készült borzselét!
Mindezek mellett a falu „éléskamrája” rendkívül gazdag: mézek, gyógyteák, lekvárok, hidegen sajtolt olajok várnak minket a helyi termelőknél. 🧀🍯
A megyében számtalan pihenésre, kirándulásra, családi üdülésekre csábító helyszín várja még látogatóit, mint például Felsőtárkány, Noszvaj, de még sorolhatnánk tovább.
Szállással és további információkkal kapcsolatosan keressetek minket bizalommal! 🙂
Kövessetek minket instagrammon is!
A cikk szerzője
Jó Napot Nagyvilág

Hagyj üzenetet