Krakkói Utazás 4 nap / 3 éj

Kiemelt utazás
Krakkó
Létszámtól független
Budapest
Budapest
Reggeli
Buszos

Utazás ismertetése

Krakkói Utazás
4 nap / 3 éj

1. nap: Budapest – Krakkó
Indulás a kora reggeli órákban Budapestről Krakkóba. Folyamatos utazást követően a Felvidék gyönyörű tájain keresztül Lengyelországba érkezünk, kisebb pihenőkkel megszakítva. Kora délután érkezés az UNESCO világörökségek között szereplő Krakkóba, ahol gyalogos városnézés során ismerkedünk meg az óváros nevezetességeivel. Helyi idegenvezetőnk magyar nyelven mutatja be az egykori koronázó főváros legfontosabb látnivalóit: először a Visztula bal partján álló Wawel királyi várral, az európai reneszánsz építészet egyik legimpozánsabb műemlékével ismerkedünk meg. A Wawel Katedrálisban koronázták meg, majd végső nyugalomra itt helyezték a legnagyobb lengyel királyokat. Báthory István sírját is felkeressük, majd a Waweli katedrális tornyában fellépcsőzünk a Zsigmond haranghoz. Ezután a Királyok Útján haladunk végig, hogy eljussunk a Fő téren álló Posztócsarnokhoz, Lengyelország legrégebbi kereskedőházához. A Mária templom pompájában gyönyörködünk, amelynek tornyából minden órában felhangzik egy dallam, a „hejnal”, amit a trombitás a négy égtáj felé fordulva játszik el. A templom szentélyében pedig a nürnbergi fafaragó mester, Wit Stwosz híres, faragott gótikus szárnyasoltárát is megtekintjük. Sétánk a Florián kapu és a Barbakan felkeresésével ér véget.
Vacsora a belvárosban utána szabadprogram.
Szállás Krakkóban.

2. nap: Krakkó- Wieliczka – Kazimierz
A szálláson elfogyasztott reggeli után indulás a Krakkótól 10 km-re található Wieliczkai Sóbányába, amely az UNESCO Világörökség része (bányalátogatás: 8.300 Ft/fő). A bánya 700 éves kitermelés után egyedülálló földalatti városhoz hasonlítható leginkább: egykor 9 szinten folyt a bányászat. A bányamúzeum turista útvonala két kilométeren keresztül a leglátványosabb sókamrákat, föld alatti tavakat, kápolnákat mutatja be a látogatók számára. A termeket sóból faragott szobrok díszítik, amelyek az 1960-as valamint a ’70-es évekből maradtak fenn.Ezek az itt dolgozó bányászok alkotásai.
Délután a Kazimierz városrészt fedezzük fel idegenvezetőnkkel. Krakkó különleges hangulatú negyede az óvárostól délre található, ahol évszázadokon át keveredett a zsidó és keresztény kultúra és amelynek nosztalgikus bája ma is magával ragadja az embert.
Fakultatív vacsora a Kazimierzben.
Szállás ugyanott, ahol az előző este.

3. nap: Krakkó – Tyniec – Pieskowa Skala
Reggeli után a Wawel lábánál a Visztulakanyarban lévő kikötőből indul a sétahajónk (jó idő esetén) a Krakkótól mindössze 12 km-re található Tyniecbe, ahol Lengyelország egyik legrégebbi bencés apátsága, magas mészkősziklán emelkedik a Visztula partján. Várszerű kolostorudvara igazi középkori hangulatot áraszt. Megcsodálhatjuk a kolostortemplomot, mely mai formájában a XVII. századból származik.
Innen busszal folytatjuk tovább utunkat az Ojcówi Nemzeti Park területére, ahol a sziklaszirtre épült, festői látványt nyújtó Pieskowa Skala várát keressük fel. Az erődítményszerű vár a Krakkóból Szilézia felé vezető kereskedelmi útvonal védelmére építette Nagy Kázmér király a 14. században, majd később a krakkói Wawel mintájára reneszánsz kastéllyá alakították.
Délután visszaindulás Krakkóba, majd szabadprogram.
Fakultatív vacsora a belvárosban.
Szállás ugyanott, ahol az előző este.

4. nap: Krakkó – Zakopane – Budapest
Reggeli után kijelentkezés a szállodából majd utazás a Tátra lábánál fekvő festői szépségű Zakopaneba, ahol néhány órát töltünk. A góral faházak által igazi kis ékszerdobozzá varázsolt belvárosban teszünk sétát. A híres piacon megkóstolhatjuk a helyiek által készített sült sajtot (oscypek) áfonyalekvárral. Majd a piac végéből induló siklóvasúttal felmegyünk a Gubalówka-hegyre, hogy onnan csodáljuk meg a fenséges Tátra csúcsait és az előtte elterülő lengyel téli fővárost. A hangulatos Krupówki sétálóutcán egy finom ebédet is elfogyaszthatunk. Tovább utazás Budapestre, érkezés az eseti órákban.

Utazás: autóbusszal

Ellátás: reggeli

Szállás: Vienna House Easy Cracow***

A helyszínen fizetendő várható belépők és egyéb költségek:
Wawel katedrális (királyi sírok és Zsigmond harang): 11 PLN
Mária templom: 10 PLN
Hajókirándulás Tyniecbe: 85 PLN
Gubalówka siklóvasút: 23 PLN
Wieliczka sóbánya: 8.300 Ft/fő

Időpont: 2019.08.17-20. (4 nap/3 éj)
Ára: 56.700 Ft /fő

Időpont: 2019.10.20-23. (4 nap/3 éj)
Ára: 55.600 Ft

lap tetejére

Értékelések (0)

Még senki nem írt véleményt.
Utazást értékelése

Új értékelés beküldése

250 / {{(250-content.msg.length)| number:0}}
Az értékelés beküldéséhez töltse ki a form csillagozott (*) mezőit.
Értékelés beküldése folyamatban...
Köszönjük visszajelzését. Értékelését sikeresen befogadtuk, mely munkatársaink jóváhagyása után jelenhet meg az adatlapon.
lap tetejére

Ajánlatkérés


Utazás kalkulátor betöltése folyamatban...
1

Utasok megadása

Itt adhatja meg, hogy hányan szeretnének utazni.
{{passengers.adults}} felnőtt + {{passengers.children}} gyermek
Hányan szeretnének utazni?
2

Időpont kiválasztása

Válassza ki az utazás idejét az elérhető időpontok közül.
{{dateselectInfo()}}
Adatok betöltése folyamatban
Kiválasztott időtartam:
{{calendarModel.selectedTemplateName}}
{{durr.name}}
{{durr.nights}} éjszaka
időtartam
{{yeardata.year}}
{{yeardata.month_name}}
{{sdate.travel_year}}.{{sdate.travel_month}}.
{{sdate.travel_day}}.
{{sdate.travel_weekday}}
3

Ellátások

Válassza ki, hogy milyen ellátással szeretné igénybe venni a szolgáltatást.
{{selected_ellatas_data.ellatas.name}}
Adatok betöltése folyamatban
{{ellatas.name}}
4

Szobatípus

Válassza ki, hogy melyik szobát szeretné kérni az elérhető kínálatból.
{{selected_room_data.title}}
{{selected_room_data.description}}
Típus
Ár - Felnőttek
Ár - Gyermekek
Ár összesen
{{szoba.title}}
{{szoba.description}}
Felnőtt ár: {{price_before}}{{calced_room_price[szoba.ID].adults|number:0}}{{price_after}}
Gyermek ár: {{price_before}}{{calced_room_price[szoba.ID].children|number:0}}{{price_after}}
Összesen: {{price_before}}{{calced_room_price[szoba.ID].all|number:0}}{{price_after}}
Nincs előre kiválasztható szobatípus.
5

Ár összesítő

Az itteni listában láthatja, hogy hozzávetőlegesen milyen költségekkel számolhat az Ön által kiválasztott paraméterek alapján.
Egyéb szolgáltatások, programok és biztosítások közül tud választani.
Tétel Egységár Egység Mennyiség Összesen
{{selected_room_data.title}} {{price_before}}{{selected_room_data.adult_price|number:0}}{{price_after}} /fő/éjszaka x{{nights*passengers.adults}} {{price_before}}{{(calced_room_price[selected_room_data.ID].adults)|number:0}}{{price_after}}
Ajánlatunkban megküldjük az elszállásolási módokat, elérhető szobákat.
-> {{passengers.children}} gyerek {{price_before}}{{selected_room_data.child_price|number:0}}{{price_after}} /fő/éjszaka x{{nights*passengers.children}} {{price_before}}{{(calced_room_price[selected_room_data.ID].children)|number:0}}{{price_after}}
Szállás összesen: {{price_before}}{{travel_prices|number:0}}{{price_after}}
Elérhető szolgáltatások
infó kötelező
{{item.price|number:0}} {{item.price_after}} x {{priceCalcMe(item)}} {{price_before}}{{priceCalcSum(item)|number:0}}{{price_after}}
Szolgáltatások összesen: {{price_before}}{{config_szolgaltatas_prices|number:0}}{{price_after}}
Fakultatív programok
infó kötelező
{{item.price|number:0}} {{item.price_after}} x {{priceCalcMe(item)}} {{price_before}}{{priceCalcSum(item)|number:0}}{{price_after}} Benne az árban
Programok összesen: {{price_before}}{{config_programok_prices|number:0}}{{price_after}}
Utasbiztosítás
{{biztositas.price}} {{biztositas.price_after}} x {{priceCalcMe(biztositas)}} {{price_before}}{{priceCalcSum(biztositas)|number:0}}{{price_after}} Egyedi ajánlat
Kalkulált ár*
{{price_before}}{{final_calc_price|number:0}}{{price_after}}
Utazás ára
Később küldjük meg ajánlatunkban.
* a kalkulált ár tájékoztató jellegű, nem minősül konkrét ajánlatnak. Adatai megadása után kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot és részletes tájékoztatást adnak a kiválasztott utazásról. Az árváltozás jogát fenntartjuk.
6

Adatok megadása

Adja meg személyes adatait az ajánlatkérés véglegesítéséhez.

Kapcsolattartó adatai

Utasok adatai

#{{($index+1)}} felnőtt adatai

Minta: 1990.01.01
Pl.: 1067 Budapest, Szondi utca 30.

#{{($index+1)}} gyermek adatai

Minta: 1990.01.01
Pl.: 1067 Budapest, Szondi utca 30.
A kapcsolattartó nevét kötelezően meg kell adni! Kérjük, pótolja!
A kapcsolattartó e-mail címét kötelezően meg kell adni! Kérjük, pótolja!
A kapcsolattartó telefonszámát kötelezően meg kell adni! Kérjük, pótolja!
Kérjük, hogy adja meg valamennyi utas adatát!
Az ajánlatkérés elküldéséhez el kell fogadnia az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Tájékoztatót!
Ajánlatkérés küldése folyamatban
{{preorder_msg.msg}}